|
|
A használtan vett diósdi ház beosztása alapvetően megfelelt, csupán néhány kisebb változtatásra volt szükség . Az előszobából a konyhával és étkezővel egyterű nappaliba lépve mintha egy újabb előtérbe ért volna az ember. Hiszen a lakásnak ez a része egy gardróbbal "berendezett" csupasz, ám széles közlekedő volt csupán. Hogy ezeket az elpazarolt négyzetmétereket hozzáolvasszuk a nappali hasznos alapterületéhez, a nagy szekrényt kiköltöztettük a garázsba, az étkező mögötti falat pedig visszabontottuk.Maga az étkezőasztal középre került a konyha tengelyébe állítva, így kényelmesebb és jobban érvényesül. Most már csak a hosszú, több mint négy méteres csupasz falszakasszal kellett kezdeni valamit.
Tamás régi álma egy hatalmas akvárium volt, amelyet az egész szoba fókuszpontjában, a falszakasz közepén helyeztünk el, köré szervezve a hangulatfényekkel jócskán megszórt gipszkartonos szerkezetet.Nem akartam kontrasztos, rideg hatást elérni, ami a tört fehér és a wenge párosításából ered, így azt javasoltam, játszunk inkább tovább a barna különböző tónusaival. Kerestünk egy markáns, ugyanakkor vidám, barna csíkos szőnyeget, a sávokat pedig felfuttattuk a falra is, a tévé háta mögé, illetve az azt két oldalról szegélyező magas falfülkék belsejébe. A körbefutó széles párkányzat - futófénnyel és szpotokkal- nem csak a hangulatfényekről gondoskodik, de a konyhában a pultot is megvilágítja. Ugyanakkor kellemes ritmust ad a lakásnak és egy kis játékosságra ad lehetőséget. A társalgórész, illetve az étkezőasztal fölé egy-egy téglalap alakú álmennyezetet függesztettem, ezek közepére került egy-egy lámpa, mintegy kihangsúlyozva azokat.
További képek
|